A sötétségmérő

 Csengetés, ajtónyitás.

- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
- Mit?! 
- Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad? 
- Miféle sötétségmérőt?! 
- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni? 
- Nem én! 
- Akkor tessék. 
- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker... 
- Sötétségmérője is? 
- Az nincs, de... 
- Na látja. Hol van még a minden. 
- ... és mit mér ... ez? 
- Hát sötétet. Hova szereljük? 
- ... talán oda ... a sarokba... 
- Nem lesz ott neki túl sötét? 
- Nem az kell? 
- Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán ... maga is rosszabbul jár. 
- Miért? 
- Nagyobb lesz a sötétszámla. 
- Mi?! Még fizessek is a sötétért?! 
- Miért? A villanyért nem fizet? 
- Azért igen, de... 
- Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb. 
- Jó, tegyék az ablak elé. 
- Rendben. De ... akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét. 
- Ettől a kis vacaktól? 
- Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő. 
- És mekkora a mérő?! 
- Kétszer négyszer feles. 
- ...méterben? 
- Igen. 
- Nincs kisebb?! 
- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi. 
- És miért ilyen nagyok? 
- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Igy is dübörög. 
- Mi?! 
- De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk.
- Leolvasni tudja?
- Azt is nekem kell? 
- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?
- Szerencsére. 
- Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot. 
- ...jaj... 
- Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás. 
- Milyen ugrás? 
- Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a mutatót. 
- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van. 
- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas. 
- ...és ha nem egyedül élnék? 
- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja. 
- És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.
- Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól. 
- Én szorosan fognám a lámpát. 
- Biztos? 
- Biztos. 
- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba. 
- Hova? 
- Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi? 
- Nem tudom, még sohasem voltam benne... 
- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel. 
- Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni. 
- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr megbüntetheti. 
- Ő is fog jönni? 
- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla! 
- ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?
- Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a géphez. 
- Miért, mi történik, ha túl közel hajolok? 
- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét! 
- ..jaj... 
- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot. 
- Na jó, feladom. Nézzék ... nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon? 
- Hát... 
- Kétezer? 
- Rendben. Viszlát.

 

 

Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.

 

 

- Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk itthon...

 

Reply · Report Post